Hét közepén - csütörtökön - újra találkoztunk, immár konkrét eredményekkel, ráadásul KIVÁLÓ eredményekkel. Ezen az estén már elemeztük a konkurensek taktikáját - és jót nevettünk rajtuk. Őszinteség, török átok, de hát ez van.
A vicces az, hogy a jelöltek azt hiszik, hogy a választópolgárok sorban állnak majd a kapuiknál a kopogtató céduláikkal, és alig várják, hogy átadhassák azt a tisztelt jelölteknek.
Hát, ha így gondolják, óriási tévedésben vannak. Minden átalakult és megváltozott az elmúlt négy évben. Az emberek legfőképp interneten szeretik intézni az ügyeiket - még a falvakban is -, és nem igazán van kedvük bemenni mondjuk egy kocsmába - főleg, ha sosem járnak kocsmába - azért, hogy a FIDESZ-nek adják a kopogtatócédulákat.
Valahogy azt érzem, hogy a kopogtatócédula neve most is nagyon találó, csak épp fordított értelemben, mint eddig: eredetileg a jelöltek kopogtattak be értük, ez is a célja, most meg a jelöltek azt hiszik, hogy majd a választók kopogtatnak náluk nagy lelkesen, csak, hogy átadhassák nekik végre.
Hát nem vicces? Sajnos sokan komolyan veszik. Hát, reméljük, be sem jutnak... :).
A jelölt - a miénk - csütörtökre összegyűjtötte a jelöléshez szükséges kopogtatócédulákat, és megbeszéltük, hogy a hét második felében további, biztonsági darabokat gyűjt még be.
A kopogtatócédula gyűjtés iszonyatos tanulságokkal szolgált, A jelölt olyan volt a rengeteg beszélgetéstől és impulzustól, mint aki egész héten nem aludt. Érdemes lesz odafigyelni az egészségre és a kipihentségre, mert ez nem lesz piskóta, azt már látjuk.
Az emberekkel való beszélgetés tanulságaira már eleve számítottunk, ezért a kopogtatócédulát átadók fogják első körben megkapni a felkérést a kérdőív kitöltésére. Mindenki más kitöltheti a neten, A jelölt blogján majd.
Volt egy negatív hír is ezen a napon, de éppen annyira volt negatív, hogy újabb tervekre és tettekre inspiráljon, tehát még örültünk, is neki, hogy elért bennünket.
Nagyon-nagyon sok mindent tanultunk az emberekről, a helyzetről, és visszaigazolást kaptunk arról, hogy az első tervfoszlányok, azon a csillaghullós-beszélgetős vasárnap estén pontosan a legjobb irányt célozták meg. A lehető legjobb helyen vannak, a lehető legjobb emberek (A jelölt és én :D).
Az egyik kampányelemről hosszasabban beszélgettünk, mert A jelölt nem szeretné élesben csinálni, de én meg kötöm az ebet a karóhoz, hogy de-de-de, menjen élesben, mert úgy hiteles, úgy izgalmas, úgy ÉLŐ.
Végül a "csináljuk vagy ne csináljuk?" téma helyét átvette a fejében a technikai kivitelezésen való agyalás, úgyhogy átlendültünk az ellenállásán. Az biztosan sokat segített, hogy elmondtam: már számtalanszor csináltam ilyet, és a nézők imádják. Úgyhogy az egyik legemberibb kampányelemről sem kell lemondani, sőt, rendszeresen vissza fogunk ehhez a módszerhez térni, a 4 legnagyobb témával, a 4 legintenzívebb hívószavunkkal.
A megbeszélések, beszélgetések alatt kifejlődött a sok-sok szó közül egy, ami szerintem az egész küldetés legfőbb szava, ami jellemzi A jelöltet, jellemzi a helyzetet, jellemzi a jövőt, és urambocsá' még engem is jellemez. Ez a szó: fejlődés.
Garantálom, hogy egyetlen "versenytársnak" sincs ilyen szava.
Legközelebb holnap találkozunk, feltesszük a blogra az első bejegyzéseket, és véglegesítjük a kérdőívet. (98%-ban készen van, én csináltam.)
Jövő héten elkezdjük promózni a blogot, mindenkit ráküldünk, akit csak tudunk - aki érintett a témában természetesen -, és kidolgozzuk a stratégiát a reakciókra is.
A kérdőívekkel való járkálás is hamarosan megkezdődik, és persze a blogra is fel fog kerülni minden. (Nem erre, hanem A jelölt blogjára.)
Itt tartunk, majd jelentkezem! Most megyek, megnézem, milyen témák, hírek vannak a neten a helyi önkormányzati választással kapcsolatban.